: Tegnapok...

Ha az 50-, 60- ,70-, vagy 80-as években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyermekéveidet ?

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv...

Egy teherautó platóján utazni  különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá…

A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva ! 

Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken….

Védősisak nélkül bicikliztünk …

A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett... 

Magunk készítette görkorcsolyáink voltak. A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereinken. Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk !!!

Ha kimentünk játszani  egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.

Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk. Nem voltak mobiltelefonjaink... így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem ?  

Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört , a fogaink sem voltak biztonságban  és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.  

Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem zaharinos ételt, italt  kaptunk  mégsem voltak súlyproblémáink mert állandó mozgásban voltunk...    

Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele. 

Nem volt  Playstation-ünk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, video kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink ,számítógépeink ,  Internet ... de voltak barátaink. 

Vágytunk egymás társaságára rossz volt egyedül.  

Időnként összevesztünk  ha csapatok kellettek a játékhoz és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt …  

Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk. Nem rohantak velünk pszichológushoz, senkit nem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, hyperaktív lett volna…Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt….

Szabadok voltunk, voltunk “gödörben” , voltak sikereink, felelősségünk ...megtanultunk minden helyzetben lábon maradni…. Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett “így” élni?  Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk ?.

 Ennek a generációnak a képviselője vagy? Ha igen, küldd el ezt az üzenetet azoknak, akik szintén azok  vagy a fiataloknak …hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek……